Dr. Batthyány–Strattmann László boldoggá avatásának 20. évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést Körmenden, amelyen a Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a Magyar Parlamenti Imacsoport vezetője, valamint Dr. Bakondi György, a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány emeritus kuratóriumi elnöke is részt vett.

Az ünnepi program a Batthyány–kastély látogatásával kezdődött, amelyet követően az érdeklődők betekintést nyerhettek a Batthyány Örökségközpont működésébe is. Az érkező vendégeket elsőként Bebes István, Körmend polgármestere köszöntötte, aki beszédében kiemelte: a város a boldoggá avatott Dr. Batthyány–Strattmann László emléke előtt adózik a tiszteletére emelt templommal, szoborral, valamint ösztöndíjjal.

Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a Magyar Parlamenti Imacsoport vezetője arról beszélt, hogy a hercegorvos igaz ember volt. „Egy volt közülünk, aki nemcsak kereste az Úr útját, hanem meg is találta azzal a régi magyar mondással együtt, hogy a szem a lélek tükre.” A hercegorvos üzenetét megfogalmazva emlékeztetett az Evangélium tanítására: „ha igazán boldogok akarunk lenni, a földi javakat ne helyezzük a mennyei kincsek elé. Álljunk ki állhatatosan az Úr és a Biblia igazságai mellett.”

Dr. Bakondi György, a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány emeritus kuratóriumi elnöke ünnepi beszédében a boldoggá avatásról beszélt, amely annak az ünnepélyes kijelentése, hogy az elhunyt Isten színe látására jutott: hősies fokban gyakorolta az erényeket, vagyis hitvalló. Boldoggá avatásával Dr. Batthyány–Strattmann László Isten– és emberszeretetét ismerték el, amely egész életét és lényét, és minden cselekedetét meghatározta.

Kiss László esperes–plébános beszédében méltatta a szentéletű orvost, aki „el tudta fogadni élete keresztjeit és a szenvedést is, meglátta a szükséget szenvedőket, felismerte az Istent. Az atya szerint mindannyiunk feladata, hogy ugyanolyan látókká váljunk, mint amilyen a boldoggá avatott életében volt. Végezetül örömét fejezte ki, hogy elindult a herceg hitvesének, Coreth Mária Terézia boldoggá avatási eljárása.
