A Magyar Parlamenti Imacsoport vezetőségének tagjai, Vejkey Imre, Dr. Bakondi György emeritus kuratóriumi elnök, valamint Dr. Tóth Katalin kuratóriumi elnök – a 2023. október 24–i imareggelit követően – találkoztak Leo van Doesburg Úrral, az Izrael Szövetségesei Alapítvány (Israel Allies Foundation Europe) elnökével, aki egyben az Európai Keresztény Politikai Mozgalom (ECPM) európai ügyekért felelős igazgatója és politikai tanácsadója is.

Amint Elnök Úr bemutatkozásában ismertette, a politikai pártjában elkötelezetten dolgoznak a kereszténydemokrata értékek társadalmi megnyilvánulásáért, és azoknak a közéletben történő előmozdításáért. Hozzátette, hogy korábban több alkalommal is járt már hazánkban, ahol minden látogatása alkalmával megtapasztalhatta a szabad vallásgyakorlást, az egymás iránti tisztelet és a biztonságot, amelyek a legfontosabb értékek közé tartoznak a mai világban.

Elnök Urat Vejkey Imre, a Magyar Parlamenti Imacsoport vezetője köszöntötte, azonban a találkozás örömét beárnyékolta a 2023. október 7–i izraeli terrortámadás, amelyben több száz ártatlan civil vesztettét életét, vagy esett fogságba. Dr. Bakondi György emeritus kuratóriumi elnök az izraeli helyzet komplexitását, és az azzal együtt járó biztonsági kockázatokat értékelte. Mint elmondta, Európa és a keresztény világ jelenleg súlyos támadás alatt áll. A szomszédunkban zajló háború, a fegyveres konfliktusok vagy épp az illegális migráció önmagukban is nagy kihívást jelentenek. Úgy fogalmazott, hogy a keresztény értékrend védelméért vívott küzdelemben Magyarországnak, és a magyarországi keresztény közösségnek kiemelten fontos megtartó szerepe van. Vejkey Imre emlékeztetett, hogy Szent István király felajánlotta a Szűzanyának az országot, amellyel kijelölte hazánk máig is szilárd alapértékeit. Dr. Tóth Katalin kuratóriumi elnök asszony az izraeli konfliktus mielőbbi lezárulásáért emelt szót. A találkozó az áldozatokért elmondott közös imádsággal zárult.