2023. október 24–én megtartotta 141. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport.
Az imareggeli kezdetekor az imacsoport tagjai egy közös imádsággal emlékeztek meg az októberben elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnökre.

Vejkey Imre, az imacsoport vezetője Lukács evangéliumának történetét osztotta meg (Lk. 12,35-38), amelyben az Úr szolgái elnyerik méltó jutalmukat, amiért folyamatosan felkészülve és éberen várják eljövetelét. A történet üzenete a krisztusi tanítás, amely szerint a földi és mulandó kincsek gyűjtése helyett a lelki kincseket kell gyűjtenünk életünk során. A keresztényi élet egyik fontos eleme az állandó készenlét, amellyel várjuk az Úr eljövetelét, és amelyben benne vannak ennek az eseménynek a bizonyossága is.

Szendrei Róbert, a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány felügyelőbizottsági elnöke osztotta meg gondolatait az Evangélium üzenetére reflektálva. Az élő hit fontosságát emelte ki, amely mindig kijelöli az erkölcsi utat a híveknek, és megóvja őket a földi szenvedélyek rabságától. Úgy fogalmazott, „mi magunk legyünk a lámpások hordozói, akik éberen és hittel várják az Úr eljövetelét!”

Kiss Antal imacsoporti tag arról beszélt, hogy a Szentírás szavai mellett a pápai szentbeszédek is útmutatást adhatnak a keresztényi élethez. Ezek közül is kiemelte II. Szent János Pál pápa tanításait, akit szoros szálak fűztek Magyarországhoz, és két alkalommal is látogatást tett Budapesten.