Keresés
Close this search box.

Rendhagyó imareggeli a Magyar Állandó Értekezlet ülése előtt

Magyar Parlamenti Imacsoport rendhagyó imareggelit tartott a Várkert Bazárban a Magyar Állandó Értekezlet, valamint a Magyar Diaszpóra Tanács ülésének alkalmából 2023. november 17–én.

Az eseményen a parlamenti imacsoporti tagok mellett a hazai és a határon túli egyházak, és egyházi szervezetek képviselői is részt vettek. Vejkey Imre, az imacsoport vezetője ünnepi beszédében köszöntötte a résztvevőket, majd a közös imádságot követően asztali áldást mondott. Dr. Tóth Katalin kuratóriumi elnök asszony köszöntőjében arról beszélt, hogy a Szentírás minden keresztény ember számára mécsesként világítja meg az ösvényt, amelyen haladnia kell. Úgy fogalmazott, az Úr akaratának való engedelmesség, és a belé vetett bizalom magában hordozza a bizonyosságot, hogy az Ő szavára tett cselekedeteink sikerrel járnak majd.

A Magyar Parlamenti Imacsoport részéről felszólalt többek között Pajtók Gábor imacsoporti tag. Beszédében kitért rá, hogy az Istennel szövetséget kötött nép mindig erős és egységes lesz. A zsidó néphez hasonlóan a világ minden táján szétszóródott magyarság számára a Szent István király által bevezetett és védelmezett keresztény hit jelenti azt az egységet, amely képes megtartani a nemzetet bármilyen viszontagság közepett. Lipthay Antal imacsoporti tag felszólalásában arról beszélt, hogy bárhová is rendel minket az Úr, mindig hűnek kell maradnunk hozzá, és az Ő nevének dicséretére kell cselekednünk. Hangsúlyozta, hogy a krisztusi intelem, miszerint felelősségre vonják a nemzedéket, amely elfordul az Úrtól, mind a mai napig érvényes ránk. Dukai Miklós és Érszegi Márk Aurél imacsoporti tagok is ünnepi köszöntőt mondtak az esemény több mint 60 résztvevőjének.

A rendhagyó esemény fényét hegedűjátékával tovább emelte Kathy–Horváth Lajos érdemes művész.

Tetszik ez a cikk?

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Küldés emailben
Nyomtatás