Megtartotta 143. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport

2023. november 21–én megtartotta 143. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport.

Az imareggeli kezdetén a tagok Gáborij Damjan ortodox lelkipásztorral együtt közösen imádkoztak az ukrán nép egyik legnagyobb tragédiája, a Holodomor során elhunyt több millió áldozatért. Ezt követően Vejkey Imre, az imacsoport vezetője Lukács evangéliumának (Lk. 19,1–10) történetét osztotta meg a tagokkal. A bűnös vámszedő, Zakeus vagyonát a szegényeknek adta, és saját házába fogadta a Jerikóba érkező Jézust. A zúgolódó tömeget Krisztus azzal csendesítette le, hogy korábbi bűnei ellenére Zakeus üdvözült tettei által. Vejkey Imre úgy fogalmazott, hogy nem illik a színlelés a mi korunkhoz. A sikereink az életben is mind hiábavalók, ha azok nem az Úr céljait és dicsőségét szolgálják. A kérdés, amelyet saját magunknak kell feltennünk, hogy valóban nyitott–e a szívünk az Úr üzenete és embertársaink felé?

Dr. Bakondi György emeritus kuratóriumi elnök szerint lehetnek olyan pillanatok az életünkben, amikor meg kell vallanunk hitünket még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik vagy elítélnek érte bennünket. Úgy fogalmazott, hogy – Zakeushoz hasonlóan – nekünk is fel kell ismernünk az életünkben, hogy mi az Úr valódi célja velünk? Ebben segíthet bennünket az imádság, és a napi lelkiismeret vizsgálat.

Szendrei Róbert úgy fogalmazott, hogy nehéz feladat szembemenni a globális trendekkel, és szilárdan kiállni keresztényi értékrendünk mellett. Azonban mindannyiunknak áldozatokat kell hoznunk életünkben, mert csak ez által növekedhet az egyház. Béres Józsefné imacsoporti tag szerint ehhez a feladathoz azonban kapaszkodókra van szükségünk, különösen fiatalabb korban. Mint elmondta, a mindennapi kihívásokkal küzdő diákokat abban kell támogatnunk, hogy merjék bátran megvallani keresztényi hitüket, és képviseljék annak értékrendjét.

Tetszik ez a cikk?

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Küldés emailben
Nyomtatás