Keresés
Close this search box.

Őboldogsága Pierbattista Pizzaballa bíboros járt a Magyar Parlamenti Imacsoportnál

A Magyar Parlamenti Imacsoport rendkívüli vendéget fogadhatott 2024. január 18–i imareggelijén. Őboldogsága Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka tisztelte meg jelenlétével az imacsoportot, így a tagoknak lehetőségünk nyílt a katolikus egyház egyik legjelentősebb főpásztorával való megismerkedésre.

Vejkey Imre, az imacsoport vezetője, valamint Mátrai Márta imacsoporti tag, az Országgyűlés háznagya fogadta és köszöntötte Őboldogságát érkezésekor. Vejkey Imre a Szent Korona előtt tisztelegve elmondta, hogy Szent István király felajánlása nyomán Magyarország Szűz Mária oltalma alatt áll immáron ezer éve, míg a keresztény alapértékek a magyar Alaptörvény szerves részét képezik.

Az imareggeli kezdetén Vejkey Imre beszélt az imacsoport megalapításáról, és az azóta eltelt időszak főbb kihívásairól, majd bemutatta az imacsoport célkitűzéseit, és annak napi működését. Mint elmondta, a tagok – politikai és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül – közösen imádkoznak. Kiemelte, hogy a mai vészterhes, és háborús konfliktusokkal teli időszakban a jeruzsálemi béke megteremtése a legfontosabb feladat.

A napi evangéliumi rész az Úr eljöveteléhez kapcsolódott, amelyben Jézus egy mennyegző példáján keresztül beszélt tanítványainak a visszatéréséről. Tanítása szerint mindannyiunknak az a feladata, hogy éberen és felkészülten várjuk az Urat, hogy színe elé juthassunk.

Dr. Tóth Katalin kuratóriumi elnök köszöntőjében az imádság erejéről beszélt, amely az Úrral való közösséget és párbeszédet jelenti. Kifejtette, hogy a magyar nép békeszeretete történelmi alapokon nyugszik, és a békéért való imádság ma is ugyanolyan fontos, mint régen.

Mint elmondta, Őboldogsága önfeláldozása, amikor saját magát ajánlotta fel az izraeli túszokért cserébe, kiváltotta a magyarok őszinte tiszteletét, hiszen ezzel az önzetlen felajánlásával a vérével tanúskodott volna a hite mellett.

Őboldogsága válaszában méltatta az imacsoport tevékenységét, és a jeruzsálemi békéről beszélt, amelynek megteremtése különösen nehéz feladat. Mint elmondta, az Újszövetség tanítása szerint a mennyei Jeruzsálem alászáll az égből, miként a vőlegénynek felékesített menyasszony. Az Úr eljövetele békét és megnyugvást hoz azoknak, akik követik a Bárány tanítását. A mi feladatunk az, hogy kövessük a Bárány tanítását, és felkészülten várjuk eljövetelét. Őboldogsága imádságában hálát adott Magyarországért, és az üldözött keresztények megsegítésében nyújtott támogatásért. Köszönetet mondott a magyar szentekért, egyben az ő közbenjárásukat kérte, hogy jó példával járhassanak elöl a magyar és az európai ifjúság számára. A látogatás egy közös imádsággal zárult.

« A 73 »

Tetszik ez a cikk?

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Küldés emailben
Nyomtatás