Keresés
Close this search box.

A Nemzetközi Gedeon Társaság delegációja járt a Magyar Parlamenti Imacsoportnál

2024. február 16–án a Magyar Parlamenti Imacsoportnál járt a Nemzetközi Gedeon Társaság (The Gideons) négy fős delegációja.

A nemzetközi szervezet 125 évvel ezelőtt jött létre az Egyesült Államokban azzal a céllal, hogy a Szentírást, és annak tanításait a lehető legszélesebb körben terjessze, ezáltal segítve a keresztény értékek megismerését és elfogadását világszerte.

A delegáció tagjai bemutatkozójukban elmondták, hogy a szervezet – egyebek mellett – szállodákban, iskolákban, katonai és rendvédelmi szervezeteknél, illetve börtön létesítményekben is kihelyez Szent Bibliákat, amelyeket bárki szabadon olvashat. Mára több mint 2,5 milliárd példányt osztottak szét, amelyet a világ 127 nyelvére lefordítottak.

A Magyar Parlamenti Imacsoport részéről Vejkey Imre, az imacsoport vezetője köszöntötte a vendégeket, majd a találkozó egy közös imádsággal kezdődött. Vejkey úr bemutatkozásában Dr. Bakondi György emeritus kuratóriumi elnök úrral együtt ismertette az alapítvány létrejöttének rövid történetét, a szervezet napi működését, illetve annak legfontosabb célkitűzéseit. Az imacsoport örömmel és nyitottan állt hozzá a Gedeon Társasággal való lehetséges együttműködéshez. Dr. Tóth Katalin, a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány elnöke köszöntőjében nagyrabecsülését fejezte ki a Gedeon Társaság által végzett keresztényi szolgálat iránt.

A bemutatkozást követően Vejkey Imre egy rövid körbevezetés keretében bemutatta a delegáció számára az imacsoport parlamenti imatermét, ahol az alapítvány történetének egy–egy emlékezetes pillanatát is megosztotta. A találkozó egy közös imádsággal zárult.

2024.02.16. - Gedeon Társaság

Tetszik ez a cikk?

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Küldés emailben
Nyomtatás