173. parlamenti imareggeli

2025. április 08-án tartotta meg 173. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport.

Vejkey Imre, az imacsoport vezetője elsőként Mózes negyedik könyvéből idézett, mely arról szól, hogy Isten megkönyörül mindazokon, akik a Megváltó előképére, a fán függő rézkígyóra föltekintenek. (21,4-9). Ezt követően a napi evangéliumi szakaszról elmélkedett, amely arról szólt, hogy Krisztus igazi mivoltát megdicsőülése igazolja majd. (Jn 8,21-30). Nyitó gondolataiban feltette azt a kérdést, hogy mit is jelent tulajdonképpen felemelni az Emberfiát? Mit jelent, ha megtehetnénk, de mégsem tesszük meg azt? A válasz, hogy azzal olyanokká válnánk, mint a farizeusok. Ezért fáradhatatlanul kérnünk kell az Urat, hogy egyre jobban tudjunk figyelni rá, a szavaira, hogy azok, mint az elvetett mag, növekedni tudjanak bennünk. Ezáltal hitünk élő tud maradni bennünk és fel tudjuk ismerni az Ő megváltó munkáját, az örök élet forrását, és az igazság képviselőivé tudunk válni. Ezek után feltette azt a kérdést, hogy mindezt vállaljuk-e a mindennapjainkban, a munkánk során, és családi, baráti körben megvalósítjuk-e a megváltás tervét? Vajon a szavaink és cselekedeteink az Úrtól valók-e? Végezetül mindenkit felhívott arra, hogy használja ki a Húsvétot megelőző időszakot és kezdje el a belső lelkiismeretvizsgálatát ezen kérdések mentén.

Az imareggelin ezt követően az imacsoporti tagok osztották meg az elhangzottakkal kapcsolatos gondolataikat. Dr. Bakondi György, a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány emeritus kuratóriumi elnöke szintén hangsúlyozta a hit mindennapokban való megélésének fontosságát és azt, hogy a Húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe, és így is tekintsünk rá. Hitünk alapja ugyanis, hogy Jézus Krisztus feláldozta magát bűneinkért, meghalt, majd feltámasztotta őt az Úr. Latorcai Csaba imacsoporti tag kiemelte, hogy legyünk tudatában annak, hogyha nehézségeink is támadnak, azok leküzdéséhez eszközöket és erőt kapunk az Úrtól. És mindig figyeljünk arra, hogy a békesség és a bőség határozza meg az életünket.

Tetszik ez a cikk?

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Küldés emailben
Nyomtatás