2025. június 10-én tartotta meg 176. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport.
Vejkey Imre, az imacsoport vezetője elsőként Pünkösd ünnepéről és annak jelentéséről, jelentőségéről elmélkedett. Idézte János evangéliumából a feltámadott Krisztus első szavait, „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20, 21-23)

Az Úr tehát úgy küld minket a világba, hogy a Szentlelket adja nekünk, feladatunk pedig nem kevesebb, mint az Ő országát építeni a Földön. Mindezt azonban bátran tehetjük, hiszen célunk elérésében az Úr akaratára hagyatkozhatunk és segítségül hívhatjuk a Szentlelket.

Ezt követően a napi evangéliumi szakaszt idézte, amelyben Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt 5,13-16)

A szentírás szavaira reflektálva hangsúlyozta, ne feledjük sosem, hogy mi keresztények só és világosság vagyunk. Felhívta a figyelmet arra, amire az Úr is figyelmeztet minket: ne váljunk íztelenné, és világosságunk se tűnjön el, mert akkor elveszítjük valóságos értékünket. Arra buzdított, hogy ennek megfelelően teljes mértékben éljük meg keresztény életünket és bátran hirdessük az evangéliumot. Ezzel tudjuk csak megóvni a világot az azt fenyegető romlástól.

Ezt követően Bakondi György, a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány emeritus kuratóriumi elnöke osztotta meg gondolatait. Kifejtette, hogy feladatunk az, hogy hitünket megvalljuk és mécsesként világítva az Úr fényét és szeretetét sugározzuk a körülöttünk lévőknek a mindennapjainkban, ott, ahol vagyunk. A családunkban, munkahelyünkön, az élet hétköznapi dolgaiban és helyzeteiben. Pünkösdre és a Csíksomlyói zarándoklatra emlékezve pedig elmondta, hogy ezen az ünnepen igazán nagy öröm és büszkeség magyarnak és kereszténynek lenni, példát mutatva és tanúságot téve ezzel összetartozásunkról és az azt megerősítő hitünkről.