177. parlamenti imareggeli

2025. június 17-én tartotta meg 177., egyben a tavaszi ciklus utolsó imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport.

Vejkey Imre, az imacsoport vezetője idézte Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második levelét, melynek témája Krisztus, aki gazdag volt és szegény lett értünk. (2Kor 8,1-9) 

Ezt követően a napi evangéliumi szakaszt idézte, amelyben Jézus azt tanította, hogy „nemcsak barátainkat, hanem ellenségeinket is szeretnünk kell.” 

„Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Hallottátok, hogy ezt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!” Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” (Mt 5,43-48) 

A szentírás tanítására reflektálva elmélkedését azzal a korántsem könnyű kérdéssel kezdte, hogy mit is jelent tulajdonképpen az ellenség szeretete. Vajon megvalljuk-e előttük is az Úr világosságát és ezáltal lehetőséget adunk-e nekik is a megtérésre? Tudnunk kell ugyanis, hogy ezáltal a lehető legjobbat kívánjuk és kínáljuk nekik, ami maga az üdvösség. A rosszat ne rosszal viszonozzuk tehát, hanem törekedjünk inkább arra, hogy ezáltal is egyre inkább az Úr – tökéletes – képmásává váljunk. Isteni küldetésünk ugyanis ez, hogy legyünk tökéletesek úgy, ahogyan Ő az. Ezen feladatunk megvalósítása során sem vagyunk egyedül, ahhoz eszközöket kapunk az Úrtól a szentségek által, amik támogatnak minket a hozzá vezető úton. 

Ezt követően Bakondi György, a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány emeritus kuratóriumi elnöke osztotta meg az elhangzottakkal kapcsolatos gondolatait. Hangsúlyozta, hogy mi emberek bár hibátlanok nem vagyunk, mindenképpen törekednünk kell arra, hogy olyanokká váljunk, mint amilyen maga az Úr.

Szendrei Róbert, a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke kifejtette, hogy a szentírás nem arra tanít, hogy ne küzdjünk az ellenséggel szemben, vagyis ha támadnak minket, akkor védekezhetünk. A lényeg viszont az, hogy mindig meg tudjunk bocsátani. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy nem az ellenségünk személyével, hanem az általa képviselt szellemiséggel kell felvennünk a harcot.

Tetszik ez a cikk?

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Küldés emailben
Nyomtatás