2026. március 10-én tartotta meg 186. imareggeli alkalmát a Magyar Parlamenti Imacsoport.
Vejkey Imre, az imacsoport vezetője elsőként a napi olvasmányt ismertette Dániel könyvéből, melyben Isten a három ifjút a tüzes kemencében is megvédte. „Dániel egyik társa, Azariás, a tüzes kemencében így imádkozott: Nevedre kérünk, ne vess el végleg minket, és ne semmisítsd meg szövetségedet! Ne vond meg tőlünk irgalmadat, kedveltedért, Ábrahámért, szolgádért, Izsákért, és szentedért, Jákobért, akikhez szóltál, és sok ivadékot ígértél nekik, annyit, mint égen a csillag, vagy mint föveny a tengerparton. És most minden népnél kisebbek vagyunk, megaláztatásban van részünk az egész földön, bűneink miatt! Ma fejedelmünk sincs nekünk, vezérünk, prófétánk, áldozatunk sincs már, nincs étel-, ital- és hálaáldozat, nincs hely a zsengeáldozatok számára előtted, ahol irgalmadat megnyerhetnénk. De fogadd el megtört szívünket és megalázott lelkünket; mintha kosok és bikák égőáldozata vagy ezernyi hízott bárány áldozata lenne, ma olyan legyen áldozatunk színed előtt! Fogadd kedvesen, hiszen akik benned bíznak, meg nem szégyenülnek! És most teljes szívünkből követünk téged, félve tisztelünk, és keressük arcodat. Ne engedd, hogy megszégyenüljünk, hanem bánj velünk könyörülettel, nagy irgalmasságod szerint! Siess segítségünkre, mint hajdan csodatetteiddel, és szerezz dicsőséget, Uram, a te nevednek!” (Dán 3,25.34-43)
Ezt követően a napi evangéliumot idézte Máté könyvéből.
„Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
(Mt 18,21-35)
Vejkey Imre elmélkedését azzal a kérdésfeltevéssel kezdte, hogy mit jelent nekünk, hogy meg kell bocsátanunk az ellenünk vétkezőknek és kik a testvéreink. Péter kérdése az evangéliumban rámutat nagyon sok mindenre. Péter nagylelkű akar lenni, ezért azt mondja, hogy nem egyszer, kétszer, hanem hétszer kell megbocsátanunk. Jézus válasza viszont teljesen más logikán alakul. Jézus azt mondja, hogy nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer. Ha kicsit otthonosak vagyunk a matematikában akkor tudjuk, hogy az eredmény 490, de nyilván ez nem egy matematikai feladat, vagyis ne számoljunk. Jézus is azt mondja, ne számolj! A probléma az, hogy a mi világunk viszont nagyon is számol. Számoljuk a sérelmeket, számoljuk a mondatokat, számoljuk, hogy a testvérünk mit mondott, és mit tett.
Talán mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor valaki mond valamit rólunk, egy félmondatot, egy kritikát, egy igazságtalan megjegyzést, és ezt napokig hordozzuk magunkban. Lehet, hogy kívülről semmi nem látszik, de belül már elkezdjük írni az illetővel szemben a vádiratot. És érdekes módon sokszor pont azok tudnak legjobban megbántani minket, akik közel állnak hozzánk.
Az evangéliumi történetben a király egy elképesztő adósságot enged el, tízezer talentumot. De a szolga kilép az ajtón, és ahogy hallottuk, rögtön fojtogatni kezdi a társát egy sokkal kisebb tartozásért. Amikor ezt halljuk vagy olvassuk, könnyű felháborodni rajta. De ha őszinték vagyunk, néha mi is pont ezt csináljuk. Miközben Istentől rengeteg türelmet kapunk, újrakezdést, második esélyt, ha mond valaki nekünk valami rosszat, máris bezárjuk a szívünket.
Az első olvasmányban Azariás a tüzes kemencében imádkozik. Azt mondja, hogy nincs templomunk, nincs biztonságunk. És mégis ezután mit mond? Azt mondja, Urunk, fogadd el megtört szívünket. Ez a mondat nagyon erős, mert azt jelenti, Isten nem a tökéletes embert keresi, hanem az őszinte szíveket. És talán ez a nagyböjt egyik legfontosabb kérdése is. Mi van a szívünkben? Van-e benne harag? Van-e benne keserűség? Van-e benne régi sérelem?
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a rossz jóvá vált. A megbocsátás csak azt jelenti, hogy nem engedem, hogy a seb irányítsa a szívemet. És talán különösen fontos ez ott, ahol az emberek döntéseket hoznak, felelősséget viselnek és vitában vesznek részt.
Ne feledjük, hogy Jézus sem csak beszél a megbocsátásról. Ő a kereszten is ezt tette. Megbocsátott azoknak is, akik keresztre feszítették őt.
Dr. Bakondi György emeritus kuratóriumi elnök az imacsoport elmúlt négy évét összegezve kiemelte, hogy közös erőfeszítéssel olyan értéket hozott létre ez a közösség, ami követendő példa lehet mások számára is. Fontosak a közös elmélkedések és nagyon fontos – bár nem könnyű – a napi történéseket, küzdelmeket is a Szentírás üzeneteihez közelíteni. Át kell ültessük ezeket a mindennapokba, ki-ki a maga feladata, útja során kell ezeket beteljesítse.
