Megtartotta 140. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport

2023. október 10–én megtartotta 140. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport.

Az imacsoport tagjai a Rózsafüzér egytizedével közösen imádkoztak a világban jelenleg zajló konfliktusok és békétlenségek mielőbbi megszűnéséért, majd Vejkey Imre, az imacsoport vezetője az Evangélium napi üzenetét (Lukács 10, 38–42) osztotta meg a résztvevőkkel.

A bibliai történet szerint Jézus és tanítványai Jeruzsálembe tartva betértek egy házba, ahol két testvér, Márta és Mária fogadta be őket. Míg Mária az Úr lábához ülve hallgatta az igét, addig Mária a házi teendőivel foglalatoskodott. Jézus arra intette a bosszankodó Máriát, hogy az igazán fontos dolgoknak szenteljen figyelmet az életben, mert azokat nem veszíti el soha. Az evangéliumi üzenet meghallásához Vejkey Imre gondolatai szerint csendre és elmélyülésre van szükségünk. Csak ekkor válik világossá számunkra, hogy valódi feladatunk a béke megteremtése.

Dr. Bakondi György emeritus kuratóriumi elnök egy megható, és egyben példmutató történeten keresztül szemléltette, hogy mit is jelent valójában az Istenbe vetett hit? Egy Fülöp–szigeteki püspök repülőútja során viharba került, ahol arra lett figyelmes, hogy a gépen ülő 8 éves kisfiú a veszély ellenére nyugodt maradt. A püspök kérdésére a gyermek azt felelte: miért félnék, amikor a gépet az apukám vezeti? A mi életünk is csak akkor lehet békés és nyugodt, ha Istenre, a mi mennyei atyánkra bízzuk azt, a hitünk szerint. Emeritus kuratóriumi elnök úr egy közös virrasztást javasolt, amelyet a tagok együttesen, egy előre meghatározott időpontban végezhetnek a békéért imádkozva. A felvetését az imacsoport örömmel fogadta.

Tóth Katalin kuratóriumi elnök az előző imareggeli üzenetét idézte fel, amely az Úr dicsőségére való cselekvésről szólt. A Mária és Márta történetében említett elmélyülés és szemlélődés, sőt maga az imádság is lehet cselekvés, amellyel megtalálhatjuk az egyensúlyt az életünkben.

Az Evangélium üzenetére reflektálva Szendrei Róbert, a felügyelőbizottság elnöke arról beszélt, hogy Mária egyházát kell felépítenünk. Mint kifejtette, az igazán fontos dolgokat szem előtt tartva, és aktívan cselekedve kell az Úr üzenetét hordoznunk.

Did you like this article?

Share on Facebook
Share on Twitter
Send in e-mail
Print