
173. parlamenti imareggeli
2025. április 08-án tartotta meg 173. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport.
2025. április 08-án tartotta meg 173. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport.
2025. március 18-án tartotta meg 172. imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport. Vejkey Imre, az imacsoport vezetője elsőként Izajás próféta könyvéből idézett, amely szerint „sokszor a választottak is hálátlanok; a bűnbánatban azonban megtisztulunk, és örök életet nyerünk.” (Iz 1,10.16-20) Ezt követően a napi evangéliumi szakaszról elmélkedett, amely arról szólt, hogy aki Isten törvényét tanítja, az legyen példakép a törvény megtartásában is. (Mt 23, 1-12) Az igeszakaszból általa kiemelt fő üzenet szerint, aki a legnagyobb közöttünk, az kell legyen a többiek szolgája. „És aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” Értelmezése szerint jogalkotóként is az Úr dicsőségét kell szolgálni anélkül, hogy ezért bármilyen elismerést várnánk, így lehetünk valódi, alázatos követői az Úrnak. Ehhez viszont elengedhetetlenül fontos felismernünk, hogy minden, ami értékes bennünk, az egyedül Isten ajándéka. Embertársainkra is az Úr szemszögéből kell tekintenünk, és nem a magunk érdekei alapján, és cselekedeteinknek is az Ő szavait kell közvetíteniük. Az imareggelin ezt követően az imacsoporti tagok osztották meg az elhangzottakkal kapcsolatos gondolataikat. Simicskó István az alázatot és a büszkeséget állította egymással ellentétbe. A gyorsan változó világunkban szükségünk van egy stabil, keresztény értékrendre, ami erősíti bennünk a lényeglátás képességét. Ehhez viszont újra és újra meg kell erősítenünk a hitünket. Szendrei Róbert imacsoporti tag
Immár második alkalommal, hagyományteremtő módon tartott ünnepi imareggelit a Magyar Parlamenti Imacsoport a Várkert Bazárban, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), illetve a Magyar Diaszpóra Tanács ülését megelőzően 2024. november 21–én reggel.
On October 24, 2024, the Hungarian Parliamentary Prayer Group held a prayer breakfast for the 166th time.
On October 22, 2024, the Hungarian Parliamentary Prayer Group held a prayer breakfast for the 165th time.
2024. október 17–én a 164. imacsoporti találkozó keretében a kenyai parlamenti imacsoport delegációját látta vendégül a Magyar Parlamenti Imacsoport.
2024. október 1–jén a 163. alkalommal tartott imareggelit a Magyar Parlamenti Imacsoport, amelyre az imacsoport imatermében került sor.
From July 1, 2024, Hungary took over the presidency of the European Union. One of the main objectives of the Hungarian EU presidency in the next six months is to create peace. On this occasion, the Hungarian Parliamentary Prayer Group held its 160th prayer group meeting, whose members asked the Lord for help in the work of the Hungarian presidency with a common silence and prayer at 12:00.
The Hungarian Parliamentary Prayer Group was invited for the second time and participated in the 28th prayer breakfast in Berlin between 27-28 June.
On June 13, 2024, the Hungarian Parliamentary Prayer Group organized a parliamentary prayer breakfast for the second time with the joint participation of prayer group members and Hungarian representatives from the Carpathian Basin.