
Adventi jótékonysági főzés Heves Vármegyében
2024. december 7-én a Magyar Parlamenti Imacsoport hagyományos adventi jótékonysági rendezvényt szervezett.

2024. december 7-én a Magyar Parlamenti Imacsoport hagyományos adventi jótékonysági rendezvényt szervezett.

2024. december 2-án ünnepélyes keretek között megáldották a Magyar Parlamenti Imacsoport imatermét, amely az Országház Kupolacsarnokában, a Szent Korona mellett található.
2024. november 26-án tartotta meg 169. alkalommal imareggelijét a Magyar Parlamenti Imacsoport. Az adventi időszak előtti utolsó rendes összejövetelen csaknem minden hely megtelt az imateremben. A várakozás és a találkozás öröme mellett azonban az aggodalomnak és a bizonytalanságnak is jutott hely a résztvevők között. A hangulat kettősségéhez tökéletesen illettek Lukács evangéliumának sorai (Lk 21, 5-11), amelyben Jézus háborúkról, éhínségről és dögvészről, természeti csapásokról és rendkívüli égi jelekről beszélt tanítványainak és a népnek, amelyek a végítélet eljövetelét előzik meg. Szavait hallva a nép megrettent. Krisztus azonban arra figyelmeztette őket, hogy ezeknek mind be kell következniük, de ezzel még nincs itt a vég. Tanítása szerint a hamis próféták az ő nevében megpróbálják majd félrevezetni az embereket. Az örök Igazság azonban mindig felismerhető, ha a krisztusi utat követjük, amely elvezet bennünket az örök életre. Dr. Bakondi György emeritus kuratóriumi elnök felszólalásában a szomszédunkban és a világ számos pontján dúló háborúk ijesztő közelségéről, és kiszélesedésük lehetőségéről beszélt. Mint elmondta, az emberiség a hidegháború óta nem állt ilyen közel egy atomháborúhoz, amelynek beláthatatlan következményei lennének. A fegyveres konfliktusok mellett Európának az illegális migrációval is meg kell küzdenie, amely alapvetően és visszafordíthatatlanul változtathatja meg az egyes országok társadalmainak összetételét. Tábornok Úr ugyanakkor arról is beszélt, hogy

Immár második alkalommal, hagyományteremtő módon tartott ünnepi imareggelit a Magyar Parlamenti Imacsoport a Várkert Bazárban, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), illetve a Magyar Diaszpóra Tanács ülését megelőzően 2024. november 21–én reggel.

2024. október 24–én 166. alkalommal tartott imareggelit a Magyar Parlamenti Imacsoport.

2024. október 22–én 165. alkalommal tartott imareggelit a Magyar Parlamenti Imacsoport.

2024. október 17–én a 164. imacsoporti találkozó keretében a kenyai parlamenti imacsoport delegációját látta vendégül a Magyar Parlamenti Imacsoport.

2024. október 1–jén a 163. alkalommal tartott imareggelit a Magyar Parlamenti Imacsoport, amelyre az imacsoport imatermében került sor.

2024. október 1–jén megkezdődött az évente megrendezésre kerülő Reformáció Hónapja programsorozat, amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezett meg.

2024. szeptember 23–án César Essayan püspök, bejrúti apostoli vikárius, a libanoni római katolikus hívek püspöke, az Arab Légió Latin Püspöki Konferenciájának elnöke volt a Magyar Parlamenti Imacsoport vendége.